2014. május 31., szombat

A 'Lubb


Említettem, hogy egy nagy 'lubb alakításra készülök így nyár elején, sok, rengeteg festéssel, parkettázással, új DIY bútorokkal stb. A plan, hogy a bombázást, majd a 'lubb, hamvaiból főnixként emelkedését, itt a blogon, Ti is végigkísérhessétek. Szóval, nem hülyeség ha előtte megmutatom Nektek, egy képes, mesélős bejegyzés keretien belül a jelenlegi állapotokat. Ahogy azt korábban elhintettem, ez a mi kis magán szórakozó helyünk, itt gyakorlatilag minden saját és barátok keze által készült sok-sok munkával. Ide gyűlünk össze télen, nyáron. Itt beszélgetünk, nevetünk, lelkizünk, butulunk, festek, olvasok. Fontos.

Tudni kell, hogy én a lágyabb, világosabb kevésbé harsány tereket szeretem. Nem nagyon találkoztatok eddig nálam, piros bútor festéssel vagy lila párnával. A 'lubb viszont ha úgy tetszik egy magán kocsma a kertünkben, nem egy lakó tér, nem a mindennapi közeg. Ez is a lényege, a kikapcsolódás, szórakozás. Ezért hát eklektikusabb, rikítóbb, harsányabb, színesebb, mint amit tőlem megszokhattatok. Jöjjenek a részletek, jöjjenek a képek.

Kezdjük a pulttal. Magánkocsma, pult kell. Alap. Minden pasi szeret egy pultnál dögleni és kibeszélni az élet komoly dolgait. A téglákat, kicsit sem képesített culáger Szikra barátommal telepítettük a helyére. A padlóba és a falba acélrudakat fúrtunk, merevítés gyanánt, e köré kerültek a téglák. Kicsit tartok is tőle, hogy túl jól sikerült. Masszív mint a sz@r. Ha pár ezer év múlva komoly ásatásokat végeznek a Bakonyban, csodálkozva látják, hogy az ősi magyarok micsoda masszív falakat építettek már akkor, 2011 körül. A pult lapja szintén saját munka. Egy régi ajtó volt. Csiszolás, szegély, festés, és lakk.





A már bemutatott hűtő. Ami mindig rejt valami kevésbé egészségeset és mindig mással van összefirkálva.


A falon a polcok, tele emlékkel. Saját festmények, fényképek. A régi kacatok. A hagyománnyá vált falusi főzőversenyen nyert díjak. A drága nagypapámtól megörökölt régi vasaló, a gyakran cserélődő könyvek. Mind mosolyra húzzák az ember száját és remek táptalajt biztosítanak egy régi jó baráttal eltöltött mesélős estéhez.







 A már szintén bemutatott dohányzóasztal, amiről most már tudjuk, hogy könnyedén elbír egy táncoló 110 kilót is. A megkoptatott fogas, ahol gyűlnek az itt felejtett göncök és ezáltal az öngyújtók, kulcsok, cigik, laposüvegek.



A lámpák, amik virágbolti műanyag vázából készültek. Betekerve, megfestve.


A sok pozitív visszajelzést kapott banános szekrény. Bevallom, a 'lubban rá hárult a vágjunk bele minden kacatot szerep. De jól áll neki. Szereti.


Vagy a hátsó ablak folytatásaként felrögzített, gondosan kiválogatott öreg deszkák.





Belátom, kicsit szentimentálisra sikeredett, nézzétek el nekem. Szerelem gyerek ez a hely, imádjuk. A következő lágyabb, világosabb, fehérebb és barnább lesz. Remélem ha nem is annyira mint én, de várjátok az updatelt változatot.



5 megjegyzés:

  1. nah most azért elég irigy lettem ám! :D nagyon fasza kis helynek tűnik a 'Lubb, és igen, én várom az új 'Lubbot! :)

    VálaszTörlés
  2. én várom, nagyon klassz dolgokat csinálsz! festményeket nem fogsz közelebbről? üdv, Betti - bocs, a jógapózok nevet egyszerűen nem tudom átállítani

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) De lesz fényképes, festményes oldal is, ha minden jól megy. Én viszont marhára megörültem a jógának, mert nagyon érdeklődöm a téma iránt. Átolvasom az oldalt, ha bármi kérdésem van nyugodtan fordulhatok hozzád? :)

      Törlés
    2. persze! örülök :) ha tudok, nagyon szívesen segítek!

      Törlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés