2015. március 29., vasárnap

'lubb 5.0

A kiindulópontot mindenki meglesheti, a korábbi összefoglalóban. Nem akartam mindent külön, egyesével dokumentálni, a lényeg itt az összképen van. Skandináv mániám van, ezért rengeteg fehér festék fogyott a gerendákra, a bútorokra. Feketéből nehezebb hófehéret varázsolni, többnyire három rétegben kellett mindent mázolni. A bárszékek sárgába öltöztek. Parkettáztam, de az ocsmány járólapot több okból sem akartam felszedni, viszont gondolni kellett a nedvesebb időkre, ezért nem szerettem volna, ha a vendégek egyből parkettára érkeznek.

2015. március 22., vasárnap

Lámpát ágakból

Huhh, ez jó nagy szünet lett. Aki követ facebookon, az azért tudja, hogy élek, csinálom a dolgokat. Csak közben zenélgettünk erre-arra, a munkám is megvan még, papíroztam ezerrel stb. Nem is untatnálak Titeket ezzel. A lényeg, hogy erre az évre kitűztem magamnak azt, hogy az egyik életemet szép lassan átvezetem a másikba. A régi elmarad és egy hozzám sokkal jobban illő ösvényen lépkedek tovább. Jelentem, haladok, és egyre biztosabb vagyok. Alig várom, hogy rátok zúdítsam az egész hóbelevancot a Sörös kollégámmal karöltve. 

Szóval változás. Szerintem ez az, amitől az emberek a legjobban félnek. (Bevallom, nekem is nehézkes néha) Pedig úgy gondolom pont ez az, amitől az élet megy előre, és a jó irányba előre. Új környezet, új helyzetek, új feladatok, új tanulmányok. Nem beleülni és nem megalkuszni, és nem elfogadni ha nem az igazi.

Szóval változás, ahogy azt korábban írtam, a 'lubb változik. A háttérben azért ez zajlott, csendben. Csak én olyan gyerek vagyok, aki mindent összegyűjt előre. Gyertyát, szőnyeget, vázát, mindent. Megveszem a festéket a falra, a fára, kell a parketta is, és akkor egyszer csak bumm. Átváltozik minden, gyorsan, utálom a tökölést, vagy, ha valami hiányzik. Jelentem kész is vagyok, már csak a kanapé vár huzatra. Ezért első körben egy diy lámpát hoztam nektek.